A heti hosszú edzésem 32 km-re lett előírva, és én már Pesten tudtam, hogy ezt bizony a Balatonon fogom megfutni, így elmentem a könyvesboltba, és beújítottam egy Balatoni felvidék túristatérképre. Erre azért is volt szükség, mert bár a tuhu.hu elég jól működik, de valahogy az útvonal tervezéssel mindig gondjaim vannak. Arról nem beszélve, hogy menet közben szeretem, ha van nálam befotózott térkép, hogyha gondom van, akkor elő tudjam venni, és le tudjam ellenőrizni, hogy merre járok.

Nagyjából sikerült előre megtervezni az útvonalat, még Laci is segített, és követve a tanácsát nem mentem el messzebbre (Tihany vagy Füred lett volna a cél), hanem itt a környéken választottunk 3 kört, amit össze lehetett kapcsolni. Elméletileg a zöld kör volt tervezve Fűzfőn, aztán át Almádiba a réten, majd ott a zöld kör a Vödörvölgybe, és a kék körön haza. Ha még kell pár kilit hozzátenni, akkor Litér felé a sárgán el lehet futni. Ez persze mind csak terv volt.

Úgy indult, hogy reggel 5:50-kor vettem észre, hogy a garmin órámat hiába tettem fel töltőre, ahelyett, hogy feltöltődött volna 100%-ra, leszívta 0%-ra a töltő. Sajnos ilyen mostanában elég gyakran előfordul, csak szoktam rá figyelni, amikor felteszem, hogy felfelé indul-e meg, avagy lefelé… Most nem volt időm csekkolni, mert csomó program volt, és csak reggel szembesültem azzal, hogy bizony óra nélkül kell elindulnom. Igy a pulzusértékek máris értelmüket vesztették, mivel a gyorsan letöltött endomondo bizony nem pulzuskontrollos edzéshez lett kitalálva… Vagy én nem jöttem rá 10perc alatt, hogy mégis azt hogyan kell…

Azért 6:10-kor sikerült elindulnom. Igaz a reggelim elég gyér volt, egy kiflit csócsáltam el nagy nehezen vajjal, de ennyi volt, ami azért lehetett volna egy kicsit jobban megtervezett. Fűzfőgyártelepnek indultam a zöld jelzésen az uszoda felé. Itt nem kellett néznem a jelzéseket, hiszen ismerem az utat. 1 km aszfalt, majd 1,5 km földút után megint aszfalt lett. A gyártelepi részen egész jól követhető volt a jelzés, de ha Apa nem szól előre, hogy a szakmunkásképző fele kell menni, akkor bizony már itt jól el lehetett volna tévedni. Kereszteztem a 72-es utat, majd be az erdőbe. Erre még nem jártam, de igazából kb 800 méter volt ez a szakasz, majd megint keresztezni kellett a 710-es elkerülőt. Itt még volt jelzés, de utána a temetőnél teljesen elveszett. Elfutottam rossz irányba, majd vissza, és a temető sarkán ott volt a jelzés, de a temető melletti út nyakik érő csalános volt, ahonnan 300m után visszamenekültem az aszfaltútra. Ott megint meglett a zöld, de ott meg volt egy telek, ahol egy kutya átugrott a kerítésen (jelzem 2 m magas volt a kerítés, csak tök dzsuvás volt az udvar, és a törmeléken átugrott a kutya a kerítés felett) szerencsére ott volt a gazdi, és kiabált, hogy menjek nyugodtan, a kutyát meg visszahívta. Szerencsére szót fogadott… Már meg sem lepődöm ez a szokásos kutyás afférom. Nem is én lennék... Itt megint sikerült kb 500 m-t a zöldön megtenni, majd megint eltűnt a jelzés. Igy a Máma tetőre kútfőből futottam fel, és aszfalton végig.

Aki ismeri ezt a  részt, tudja, hogy bár be van építve házakkal, gyönyörű kilátás nyílik a Fűzfői öbölre, és jó időben iszonyat messze ellátni. Most azért párás volt, de így is sikerült pár jó képet készítenem. Mindig is irigyeltem azokat, akik itt laknak.

Itt fent a hegyen kb megint 2 percre találtam meg a zöldet, de helyismeret alapján gondoltam majdcsak vissza találok a Máma templomromhoz és templomhoz. Szerencsére így is lett. Sajnos a nap nem jó irányból sütött, de azért így is készítettem két fotót.

Innen a bicikliúton (megint aszfalton) futottam vissza Tobrukba. Ez kb 10 km-nél volt, és innen még 22 km volt hátra, de reméltem, hogy már kevésbé lesz kalandos. A réten át futotam át Almádiba a zöldön. A patakparthoz érve - bár nem voltam benne biztos, hogy iható - de ittam a patak vizéből, mivel annyira jó hűvös és hívogató volt, gondoltam ez mindent megér... Itt továbbfutva a Malomvölgy után megint eltűnt a zöld, és megint nyakig érő csalánban kevertem. Már éppen azon gondolkodtam, hogy feladom, és bár nagyon rossz volt az út idáig, de visszafordulok, amikor észrevettem, hogy egy hajtűkanyarral, de visszafelé folytatódik a túristaút. Gondoltam adok még egy esélyt neki. Nyereményként találtam egy sziklás részt, ahonnan iszonyat szép kilátás nyílt a környékre. Csak ámultam és bámultam :) 

Innen eseménytelenül futottam tovább a zöld jelzésen a Vödörvölgybe. Egy teremtett lélekkel nem találkoztam. Már éppen aggódtam, hogy ki fog fogyni az innivalóm, és nem tudok senkitől sem kérni, amikor szerencsére beértem a lakott területre, és egy pálinkafőző mellett elfutva elértem egy temetőig, ahol sikerült újratöltenem a zsákomat ivóvízzel. Innen egy darabon megint aszfalton futottam, le a Kisberényi úton. Itt már nagyon éreztem, hogy hazafelé tartok, pedig még 10 km hátravolt, de mivel a kéken elég gyakran futok, nem okozott problémát. Igy sokat ittam, még a Malomvölgyi pataknál a sapkámat is fullra bevizeztem, mert már azért lehetett érezni, hogy melegszik az idő. A kéken egy lovarda mellett is el kell futni, és éppen volt kint a karámban egy kiscsikó. Irtó cuki volt, ahogy dobálta a lábait. Megmásztam a szokásos emelkedőt a Megyehegyen, majd összeszedtem az összes szokásos pókhálót is a kéken, mielőtt hazaértem. Itt persze a szomszéd jót szórakozott rajtam, hogy Anyuék háza körüli utcákban futkosok, de hát ilyen az, amikor még 600 m hiányzik a 32 km-hez :) Csak enyhén néztek hülyének :) Kellemesen elfáradtam, mire hazaértem. Belevetettem magam a hideg medencébe, és nyújtottam, jó futás lett végül, bár persze többször sétáltam, mint kellett volna... Azért a meleget éreztem rendesen.