Running short and long...

Összefoglaló - 2015

2016. január 07. - Esperidon

Nem szeretem az év végi/év eleji összefoglalókat. Általában nem emlékszem sorrendben a dolgokra, csak arra, hogy voltak, és max érzésekre, hogy milyen volt, vagy csak úgy egy nagy halmaz az egész bennem, és azt beosztályozom, hogy jó volt, vagy nem volt jó.

A futás a jó volt kategória. Sőt mondhatni, hogy nagyon jó évet zártam. :)

Volt összesen 2290 km amit megfutottam, pedig volt sérülésem – kétszer estem térdre, ami miatt hónapokig duzzanat volt a térdemben (és most jut eszembe, hogy el is tűnt így januárra, juhé) és a duplára való felkészülés alatt megfájdult a csípőm, és sajnos az most is előjött. Szóval bár volt sérülésem, úgy érzem a futott kilométerek száma minden előzetes elképzelésemet felülmúlta. Titkon reméltem, hogy összejön a 2015 km, és ezért be is léptem az egyik ilyen csoportba, de amikor kiszámoltam, hogy ezért minden héten legalább egy maratont kell futnom, akkor azért elbizonytalanodtam rendesen. Aztán jöttek sorban a versenyek.

Tavasszal a cél az alig 8 hónapos Erik mellett az volt, hogy barátnőmmel Mariannával párban körbefussuk a Balatont. Nem gondoltam, hogy ez sikerülhet, és aggódtam is rendesen amiatt, hogy Erik még elég rendesen szopizott (éjjel/nappal) és ezt megtetéztük egy jó kis sírós fogzással is. Mégis sikerült abszolválni a dolgot, a Nyafka Macskák kb 5:40!-es tempóval futotta körbe a tavat, és igaz, hogy a 14 fős női párok közül csak 12-ek lettünk (ha jól emlékszem), de igazából a teljesítés volt a lényeg, és a jó hangulat.

image.jpeg

image_1.jpeg

Minden este visszaautóztunk Erikhez, és minden reggel Fűzfőről indultunk az aktuális rajt helyére. Ezúton is köszönöm a fuvart és a segítséget Apukámnak. Úgy érzem, hogy kihoztuk magunkból, amit terveztünk. Ettől függetlenül a verseny után megszületett az elhatározás, hogy ha nem muszáj, akkor aszfalton többet nem futok.

A következő nagyobb megmérettetésem az UTH volt, a maga előzetesen 51 km-nek titulált 54,5 km-vel. Soha ennyit nem futottam még. Nem hogy aszfalton, de terepen sem. Soha. Rettenetesen tartottam a versenytől, így a felkészülésben nagyon odatettem magam. Voltam 3 szakaszban bejáráson egyedül is, és a Coffeerun-os lányokkal is, valamint elmentem a Muzsla trail-re, ami a Mátrabérc trail új versenye volt, hogy egyáltalán milyen "hegyes" területen futni. A versenyből igazából hangulatok és képek ugranak be: kisbirkák a hegyoldalban, frissítőpont Cögével, kaptatás felfelé az emelkedőn, majd még tovább fel a Muzslára, valamint a nagy lejtő lefelé a végén, amikor már messziről látod a falut, de csak nem akarsz odaérni :) Jó verseny volt! image_2.jpeg

 

Annyira, jó volt, hogy levontam a következtetést: képtelenség, hogy én le tudjak futni 54 km-t :) Így a verseny előtti héten Gabi alig bírta tartani bennem a lelket. UTH elötti napokban iszonyat eső és vihar volt, na ott megint kiakadtam, és minden mindegy hozzáállással indultam neki a napnak. Kiszámoltam, hogy mi az a tempó, amivel szintidőn (8 óra) belül éppen csak beérek, és ahhoz igyekeztem a frissítőpontokat igazítani. Azért azt elárulom, hogy bár magamhoz képest iszonyat jó idővel (7:20 perc) értem célba, az első ponton még nagyon a határon mozogtam, és onnan kezdett javulni a dolog. De menet közben annyira koncentráltam a tempóra, és hogy mindent betartsak, amit előzetesen megbeszéltünk, hogy nagyon gyorsan elrepült az idő. image_3.jpegAz meg csak hab volt a tortán, hogy a frissítőpontokon Laci várt és biztatott. Igy azt hiszem elmondhatom, hogy megfutottam életem első ultráját. Szóval igenis kell nagyot álmodni, és ahhoz igazítani a saját dolgainkat.

A következő nagy álom igazából nem is az én ötletem volt. A barátnőm nyaggatott a dupla élménnyel, ami bekerült a „jól van, beleegyezem, csak hagyjál már békén” dobozba. Aztán mire nevezésre került volna a sor, Csanyáék átvariálták a dátumot, így szeptember 20 helyett október 11 lett az időpont, és mivel Marianna október 6-án maratont futott Kassán, ezért módosult minden. Mire az időpont változás kiderült én elég tisztességesen edzettem már a 70 km-re. Ekkor már nem akartam feladni a versenyt, új párt kellett találni. De ugye a Gizionokat is kemény fából faragták, szóval így kerültünk össze Petivel. Gabi lelkesedett, Peti meg valamilyen érthetetlen módon Velem akarta futni a Duplát. :) Máig sem értem, és nem lehetek elég hálás érte.

Voltunk bejáráson – mindkétszer szakadt az eső, mintha dézsából öntenék – , megszámláltunk jó pár szalamandrát, és naívan elég bizakodó voltam az időnkkel kapcsolatosan. Azt hittem legrosszabb esetben is 10,5 óra alatt be fogunk érni. Aztán persze a Dupla napjára mindent ígértek, amit lehet: havat, hideget, esőt és sarat. Szerencsére ennek fele nem jött be, így csak hideg volt – néha rettenetesen – de ettől függetlenül azért a második kört az nem kívánom senkinek :)image_7.jpeg

Az első körben csacsogtunk, nevetgéltem, sztorizgattunk, haladtunk a mezőnnyel. Néha minket előztek, néha mi előztünk. Úgy értünk be az első kör után, hogy eszembe sem jutott itt abbahagyni, pedig a bejáráson jó párszor említettem Petinek, hogy jó lenne, ha előre készülne, hogy milyen taktikával fog továbbrugdosni engem a második körre. De én naív rugdosás nélkül indultam neki. A második körben már olyan gél undorom volt, hogy konkrétan vajas kiflire vágytam, amit persze sikeresen a rajt/célban hagytam.  A harmadik Kékesre mászásunkra konkrétan nem emlékszem, csak arra, hogy felértünk. Szeretném azt gondolni, hogy az agyam törölte a rossz emlékeket, de ez biztosan nem így van, mert akkor a negyedik mászásra egyáltalán nem kéne emlékeznem, de az meg beleégett a retinámba. Minden egyes métere. Ahogy vonszolom fel magam a Kékesre, lihegek és kivagyok, mint aki épp a Mount Everestet mássza, és közben a pulzusom mégis 130 körül mozog… Peti meg mindezt szó nélkül türte, és én eljutottam arra a szintre, hogy már nyafogni sem volt erőm, csak létezni. Így a meghalás nagy szerepet játszott abban, hogy utolsóként értünk be – igaz még szintidőn belül – a tornaterembe. Azért azt meg kell említenem, hogy az 50 nevezett csapatból sokan el sem jöttek, és hogy a második körre volt olyan csapat aki ki sem jött, és bár ez szépít kicsit az eredményen, azért jobb lett volna, ha utolsó előttiek vagyunk J Ettől függetlenül ez volt az a verseny, amire nagyon-nagyon szeretnék 2016-ban is eljutni. Rise and Shine! :)

Ezek mellett az egyik legfontosabb eredményem az volt, hogy Tesómat 42 év nem futás után sikerült rávennem a futásra, voltunk csapatban futóversenyen a cégének a szineiben (itt sikerült egy 37 perces 7 km-t futnom aszfalton) , sőt motiváltam Őt annyira, hogy fogyott 8 kg-t és emellett továbbra is kitartóan fut. És persze volt UB, voltak Csanya versenyek, ahol hol jól, hol rosszul teljesítettem...

image_4.jpeg

image_5.jpeg

Az év végi elhatározásom az lett, hogy 2016-ban odateszem magam az edzésekre. Márcsak azért is, hogy úgy tudjak elmenni a versenyekre, hogy úgy érezzem, mindent megtettem annak érdekében, hogy jól sikerüljenek a versenyek. Erre tessék, nem gondoltam, hogy decemberben lesz állásom, (egyelőre csak 3 hónapra) és hogy a futás lesz az, ami háttérbe szorul. De ugye gyerekek, férj, munka és háztartás mellett nem jut annyi időm most magamra, mint szeretném. Sajnos annyira nem vagyok bátor, hogy este 8-kor sötétben induljak neki az erdőnek, az aszfalt meg mint korábban írtam, nem igazán az én világom. Így már most alig várom, hogy vissza mehessek "háztartásbelinek" és tudjak megint délelőttönként futni...

A célok idénre is hasonlóak: 2016 km (ha összejön), talán VTM, bár amennyit most edzek, lehet el kellene engedni, UTH 54 km, Dupla élmény. A többi meg majd jön magától :D

A bejegyzés trackback címe:

https://esperidon.blog.hu/api/trackback/id/tr888248400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.