Még mindig ott járunk, hogy október 11-én Dupla élmény. A múltkori vicces, kissé eltévedős bejárás után evidens volt, hogy kell egy normális bejárás is, ahol 1/ megtaláljuk az útvonalat és nem tévedünk el 2/ megnézem, hogy mit tudok produkálni, ha kétszer megmászom a Kékest 3/esélyes-e beérni szintidőn belül. 

Így jutottunk arra Petivel, hogy szeptember 26-a lesz a mi napunk. Na, ennél nagyobbat régen tévedtünk. A mi napunk előtt egy nappal egész nap zuhogott az eső. Gondoltam szombatra majd kissé alábbhagy. Hát nagyon nem. Szombaton reggel arra keltem, hogy reggel 6 óra, és szakad, mint amit dézsából öntenek, és emellett még a szél is fúj, és 14 fok van. 

Az autópályán lefelé nyakik érő köd, szakadó eső, és két hatalmas pozitívum: Fabi két kedvenc számát full hangerőn hallgattam, és énekeltem az esőben. Az egyik - mi más is lenne - mint az "Apu vedd meg" a Wellhello-tól, a másik pedig Taylor Swift-től a Shake it off! A hangulatom máris átlendült, és csupa pozitív lett. 

8:08 percre értem le Mátrafüredre, úgy, hogy 7:00-kor indultam. Ez azt jelenti, hogy nem kell másfél óra leérni, de azért a verseny napján, ha 7-re le akarok érni, akkor azért nem árt 5:15-kor elindulni. Peti nem ért oda, csak fél 9-re :D De nem baj, hiszen az volt megbeszélve. Szakadt az eső. Írtam már? Készülődés, óra, esődzseki avagy mellény dillemma, zselék, zsák, minden oké. 

Elindultunk, most kivételesen megint esődzsekiben. Eleinte nagyon rossz döntésnek éreztem, aztán annyira esett (írtam már, hogy esett), hogy áldottam, hogy vittük.Végig szakadt az áldás a nyakunkba. Hol jobban, hol nagyon… :D Amikor kicsit kevésbé, akkor a térdig érő vizes fűtől, vagy a patakokban ömlő folyó víztől lett csurom víz a cipőm :D

Már a legelején alig 2 km után teljesen másfelé mentünk mint a bejáráson. :) Ezek után gondolkodtam rajta, hogy Liviékkel vajon hol kevertünk el már a faluból kifele, de hogy a kék háromszögnek olyan szakaszán jártam, amerre a bejáráson nem, az biztos.

Botot is vittünk. Meglepő módon Petivel az első szakaszt fel a Kékesre végig gyalogoltuk, úgy kellett rászólnom, hogy futhatunk is. De a legmeglepőbb az volt, hogy a múltkori (szaladok a Bálint után futáson) 1 óra 18 perc alatt értünk fel a Kékesre, Petivel meg – végig sétálva majdnem 1:20 perc alatt… Szóval ez jó hír, nem kell kiköpni a tüdőmet felfelé.

Lefelé Sombokor megint iszonyatosan csúszott, a bot nagy segítség volt. Araszoltunk rendesen. Aztán következik a kedvenc részem, a piroson le Parádsasvárig. Ez kellemesen hullámzik, de inkább lejt, egyáltalán nem volt gond Parádsasvárig. Szuper rész, igaz volt, hogy az út merő patak volt, úgy ömlött a víz le a hegyoldalban, de azért nagy élmény volt.

Parádsasváron technikai szünetet tartottunk, meg kóláztunk. Aztán indultunk tovább. Érdekes módon Petivel itt is máshol mentünk fel, a sárgán, mint a korábbi bejáráson Bálinttal :) Azt hiszem kicsit hamarabb, és meredekebb szakaszon, de mindenképpen célravezetőbb volt. 

Parádóhutánál is jó irányba mentünk,nem sikerült eltévedni, ellenben mielőtt olyan részre értünk volna, amit ismertem, egy hatalmas gallyban iszonyatosan nagyot estem volna, de szerencsére épp egy majdnem függőleges falon mentünk felfelé, így csak beragadt a lábam a gyökerek közé, és szerintem a lábfejem is lila lesz tőle...

A Pisztrángos tónál nem tévesztettük el a piros kereszt helyett, Gabi halálát is megtaláltuk, szóval tuti jó irányba mentünk végre a kéken felfelé.Lehet a botozás/gyaloglás miatt, de az is lehet, hogy itt kezdtem el fáradni, de a Mátra gerincen úgy fáztam, hogy a kezemet alig bírtam mozgatni, éreztem, ahogy a combom+vádlim le van fagyva, és ha lett volna nálam kesztyű és télikabát, tuti magamra rántom. Sajnos nem volt. És emellett a kék vége nagyon gány, épp fakitermelés van, keresztbe kasul ágak, és bokáig érő sár. Nem tudtunk valami őrületes tempót hozni, és csúszkáltuk is rendesen. Szóval nem tudom ez mennyire jön helyre két hét alatt, amikor is lesz a verseny. 

Aztán már „csak” le kellett futni a piroson… Hát az rohadt hosszú… Komolyan…Írhatnám, hogy nagyon technikás és köves és jól odacsaptam a lábamat, aminek eredményeképpen megfájdult a térdem, és hogy egyszer már repülés közben sikerült megfognom az esésemet, de inkább csak annyit írok, hogy nem szerettem a pirosat lefelé. Szerintem Peti sem, mert nem nagyon beszélgettünk, pedig előtte be nem állt a szánk. (főleg az Övé!! :D ) 

Végül 5:30 lett az időnk, amiből a moving time 4:53. A különbség szerintem a fotózás :D Mert hogy álldogálni nem álldogáltunk az tuti. A nagy kérdőjel, hogy a versenyen Peti hogyan fog rávenni a második körre :)

A bejárás legnagyobb élménye (azon kívül, hogy nekem nagyon bejött a társaság) láttunk 30 szalamandrát: 27 sárgát, és 3 narancssárgát, valamint én két mókust és egy nyulat. A szalamandra nézés is a 40 perc álldogálásban van :)  Legnagyobb negatívuma, hogy a 1,5 liter folyadékból összesen 3 dl-t ittam a 35 kili alatt, meg egy fél üveg kólát. Ez gond, mert nem ittam eleget, és gond, mert feleslegesen cipeltem 1,2 kg-t. 

Megállapítások:

- venni kell új esődzsekit, mert ez átázik, szóval szánni kell rá pénzt,

- kell venni új zsákot, mert ez nehéz, és nem érek el semmit benne. 

- Vinni kell cserecipőt és zoknit, ha esik, hogy ne full vizesben fussuk végig a 2 kört.

- rendesen kell reggeliznem előtte, mert a negyed elnyammogott kifli mézzel semmit nem ért.

Egyébként meg hajrá nekünk, azaz Hajrá ViPeRun! :)

Képekért köszönet Petinek!